A Hosszúpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde honlapja

„Azért vagyok pedagógus,hogy a természet nyersgyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristállyá.”

Az országban egyedül állóként kezdődött 2008.szeptemberben cigány nemzetiségi nevelés óvodánkban. A roma kisgyerekeket egyszerre neveljük magyar és cigány nyelvre egy vegyes és egy nagycsoportban. A gyermekekkel cigány nemzetiségű óvodapedagógus foglalkozik, aki kitörő lelkesedéssel neveli a gyermekeket.

A MR 1  Kossuth Rádióban 2008.10.17-én elhangzott riport:

Roma nemzetiségi nevelés az óvodában

Úttörő kezdeményezéssel álltak elő Hosszúpályiban a roma szülők. A Debrecentől alig 20 kilométerre fekvő településen azt kérték a családok, hogy a napközi otthonos óvodában legyen cigány nemzetiségi nevelés is.

"Az országban elsőként kezdődött szeptemberben cigány nemzetiségi nevelés Hosszúpályi napközi otthonos óvodájában. A roma kisgyerekeket egyszerre nevelik magyar és cigány nyelvre, egyelőre két csoportban.

Ahogy Berenyei András polgármester elmondta, a két nemzetiségi csoport a cigány szülők kérésére indult, ők kezdeményezték, hogy gyerekeik az óvodában anyanyelvükön kommunikáljanak, megismerkedjenek hagyományokkal és kultúrájukkal. „Ötvenegy cigány szülő kérte, hogy a gyerekét tanítsák cigány nyelvre, hisz sok szülő nem tud rendesen cigányul beszélni. Nálunk a lovári nyelvet ismerik."

„Van egy nagycsoport, amelyet kimondottan az iskolára készítünk - mondta Csonkáné Lakatos Klára, az egyetlen roma származású óvónő a Hosszúpályi óvodában. - És van egy kis középsős, vegyes csoport, korosztály szerint. Van cigány származású gondozónőnk, leginkább ő kerül közeli kapcsolatba ezekkel a gyerekekkel. Ketten vagyunk, akik abszolút beszéljük az oláh cigány nyelvet, és van egy érettségivel rendelkező, jelenleg a főiskolára készülő fiatal cigány lány, aki szintén a csoportban van velem.. Ezek a családok szociális hátrányokkal küzdenek. A gyerekek nem érik el azt a szintet, amit 3-4 éves korban a többi csoportban elérnek. Mi mindent igyekszünk bepótolni. Két nyelven beszélnek, és ez a kétnyelvű kavarodás nem tisztázódott le a gyerekekben. Van, aki magyarul is alig tud beszélni és cigányul is alig tud beszélni. De aztán kiderült, hogy tényleg szépen tudnak cigányul beszélni, mert a gondolkodásuk, az álmaik, a lelkiviláguk cigányul van. Viszont nehezen tudják az ő kis gondolataikat rögtön magyar nyelvre lefordítva előadni. Mi azt szeretnénk elérni, hogy az érzelmi világuk stabil legyen, otthon érezzék magukat, biztonságban legyenek, kinyíljon a lelkük. Akkor egyre inkább meg tudjuk tartani magyar nyelven is a foglalkozásokat."

A szülők örülnek, hogy gyerekeik anyanyelvükön is tanulhatnak. Baloghné Száva Anikó egyike azoknak, akik aláírásukkal kezdeményezték a cigány nemzetiségi csoportok elindítását Hosszúpályiban. Csonkáné Lakatos Klára óvónő korábban romológia szakot is végzett, ezen keresztül felnőttekkel is dolgozott. Azt mondja, munkája túlmutat az óvoda keretein, az ottani roma társadalomra is jó hatással van.

„Nemcsak a gyerekeket nevelem, hanem a családokat és az itt élő 1600 fő körüli cigány lakosságot is. Igazán a cigány családokat leginkább a gyereken keresztül lehet elérni, ők pedig így tudják igazán az intézményünket elfogadni, sőt, az egész önkormányzatunkat jobban el tudják fogadni."

Hosszúpályi községben a lakosság majdnem negyede roma."

Mátyus Kati




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

4. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !

► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...

torpilla.hupont.hu

5. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

6. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

7. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

11. Kutyák

► Kutya itt minden!!!!:)<3

kutyak-site.hupont.hu

12. Sziasztok! Itt a webkellékek világa!

► webkellékek

webkellek.hupont.hu

13. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

14. WalkerCraft

► Csak Craft, semmi más!

isytingcraft.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

17. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

18. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

19. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

20. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

21. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

22. Jonas Brothers

► Itt mindent megtudhatsz a Jonasról amit akarsz!

jbjonas.hupont.hu

23. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

24. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

25. Girls on the top

► A Girls on the top ennek az oldalnak a jelszava.Itt a leghíresebb angol ill.magyar színésznőkkel énekesnőkkel foglalkozunk

nessatisdale.hupont.hu

26. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

27. Röviden az oldalról:

► Üdv! Nos az oldal segítséget nyújt nekünk lányoknak. Megismerheted őket olvashatsz mindenféle problémáról és megoldásról. Ha nem értesz valamit a Howrse nevű játékon Joghurt névre írjatok nekem! Dollzt is nevelhetsz ! Szeretette: a szerkesztő

girlsforyou.hupont.hu

28. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

29. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

30. Üdvözlünk! Ha már itt jársz, akkor nézz szét!:)

► ♥ az istálló->az otthonom.♥ ♥ a lovam-> a szerelmem.♥ ♥ a lovasok-> a barátaim.♥ ♥ lovaglás -> az életem.♥

nyeregbefel.hupont.hu

31. Boxer kennel

► Üdvözöljük a Boxer Kennel honlapján!

elastic.hupont.hu

32. ÜDVÖZLÖK MINDENKIT !

► Ez az én oldalam ajánlonm FIÚKNAK és LÁNYOKNAK is :D Itt mindent megtudhatsz mindent a Monster High-ról

monsterhdidi.hupont.hu

33. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

34. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

35. GUBODY FERENC SZKI MISKOLCI TAGINTÉZMÉNYE

► AHOL JÓ SZAKMÁT SZEREZHETSZ KIVÁLÓ SZAKEMBEREKTŐL

gubodymiskolc.hupont.hu

36. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

37. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

38. Mert Budapest városában ők a legjobbak, ezt mindenki tudja!

► Budapest szívében, ahol az út kanyargó, Egy cég ragyog, mint a csillagok csupa kavargó. Autók ezreit vásárolja fel, s a legjobbat keresi.

elado-auto.hupont.hu

39. kissme

► kissme

kissme.hupont.hu

40. www.storyweb.hu

► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)

storyweb.hupont.hu

41. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

42. A. C. Milan Forever <333

► <3 Minden ami foci <3

minden-ac-milan.hupont.hu

43. Selena Gomez rajongói oldal

► Ez a legjobb Selena Gomezes oldal és csak rád vár!♥ Nézz be, mert ha megteszed, te sem maradsz le semmiről Selenával kapcsolatban!

sellybaby.hupont.hu

44. FIZESSEN KEVESEBB ENERGIASZÁMLÁT! ENERGIA MEGTAKARÍTÁS! TURBO BOOSTER!

► GÁZMEGTAKARÍTÁS! SZOLGÁLTATÓVÁLTÁS! MINUSZ 8-10% GÁZSZÁMLA! TURBO BOOSTER! HÁZILAG IS BESZERELHETŐ, NEM ENGEDÉLYKÖTELES!

turbobooster.hupont.hu

45. Bázis Nemzetközi Kereskedőház Kft

► Élelmiszer - Zöldség és Gyümölcs Export-Import Nagykereskedelem

baziskereskedohaz.hupont.hu

46. TOJÁS ÉS GASTRO PACK KFT. tojastartok@gmail.com, tel.:06-20-4373-999

► Minden ami tojástartó ! * Tojástartók nagy választékban ! * Kitünő minőségben !

tojastarto.hupont.hu

47. hannah montana fan oldal+:)miley cyrus!!

► Itt mint láttod nemcsak 1-vagy 2 sztráól találsz dolgokat és érdekeségeket !!!!jó mulatást remél teccik az oldal:)

hannahmontanamiley.hupont.hu

48. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

49. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

50. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

51. Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ Selena GomezƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ

► Minden ami Selena képek,háttérképek,kiskoriképek,rajzok,dalszövegek stb.

sselenaggomez.hupont.hu

52. TROJÁK EDIT

► REFLEXOLÓGUS, FÜLAKUPUNKTÚRÁS ADDIKTOLÓGUS,KINEZIOLÓGUS,OKLEVELES DORN TERAPEUTA , MÓR ERKEL UT 27---TEL:06-20-6697-413

trojak-edit.hupont.hu

53. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

54. Gyermeksarok

► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!

gyermeksarok.hupont.hu

55. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

56. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)

► :)

sulayman-teljes.hupont.hu

57. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

58. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

59. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

60. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

konyveles-beszamfejtes.hupont.hu

61. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

62. Develop

► Devel.......

develop.hupont.hu

63. ddmt2-pumt2-sé-yang-hack

► csak anyi a dolgod hogy leirod a valódi neved az id-d és elküldöd a pumt2gmfelvetel@citromail.hu-ra de eléirod hogy miről küldöd dd ről vagy pumt ról˙(pl.ddmt2 id:salala45 jelszó:dortya)v.(pumt2 id:vakarcs11 jelszó:0123456789

dd-pu-hack.hupont.hu

64. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

65. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

66. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

development.hupont.hu

67. Mert fociból sosem elég!

► VB érdekességek: www.focivb-2010.hu

footballvilag.hupont.hu

68. Használt babaruha, olcsó babaruha

► Használt babaruha, olcsó babaruha széles választéka. Megbízható minőség, gyors kiszolgálás.

hasznalt-babaruha.hupont.hu

69. Chelsea átigazolási hírek(pletykák)

► Itt részletesen minden nap megtudhatod a Chelsea Fc csapatnak az átigazolási híreit

chelseaigazolasok.hupont.hu

70. Minden , ami George Shelley

► Itt mindent megtudhatsz George-ról és a banda többi tagjáról.

georgeshelley.hupont.hu

71. Hexasakk - Hexagonal Chess

► Ismerd meg a hexasakkot és játszva játsszad. Mindig van új a nap alatt. Már a hexasakk is elmúlt 50 éves! A hexasakk játék, sport, művészet, szórakozás. Hasznos időtöltés. Versenyszerűen űzhető sport

hexasakk.hupont.hu

72. **** kutya palota *****

► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****

kutyapalota.hupont.hu

73. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

74. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 13
Heti: 92
Havi: 302
Össz.: 255 093

Látogatottság növelés
Oldal: Cigány nemzetiségi Óvoda
A Hosszúpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde honlapja - © 2008 - 2026 - hpalyiovi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »